Reggel szédületes infót kaptam a húgomtól. Első fele a megerősítése volt annak, amit már előre sejtettem: egyik kedves kutyánk beszabadult bátyám régi szobájába és telibevizelte a padlószőnyeget. Arra nem derült fény, hogy miért tette ezt kétszer is. A pontot az I-re azonban azzal a csodamutatvánnyal tette fel, amelyet az utólagos elmesélések szerint így lehet elképzelni: felmászott a szobában lévő ágyra és magasztosan telibeszarta a (pár hónapja használaton kívüli, de még tökéletes állapotban lévő) SZATÉN ágyneműmet.
Ez a kutya aztán tud élni bazdmeg, de csak azért tud MÉG élni, mert épp nem voltam otthon, amikor ez történt, ugyanis ha ezt látom egészen biztosan kihasználom a Magyar jogrendszer amúgy szánalmas hiányosságát, miszerint állatkínzókat nem lehet felelősségre vonni. A belét tapostam volna ki, azt! Utólag semmi értelme, nem tudná miért kapja a nevelést. A húgomat még megnevelhetem, beismerte, hogy az ő hibája . . .
